Nyolcvan évvel ezelőtt még a menopauza ideje egybeesett a várható élethosszal, vagyis az 50 éves korral, így a változó korból eredő problémát csak csekély számú nő élte meg. A nők várható élethossza (részben az orvostudomány fejlődésének köszönhetően) napjainkig jelentősen megnyult, jelenleg hazánkban kb. 78 év. Ez a demográfiai változás azzal jár, hogy a nők csaknem 30 évet kénytelenek megfelelő ösztrogén ellátottság hiányában élni. 

Az ösztrogén hiánynak vannak rövidtávú és hosszútávú következményei. A perimenopauzában (a vérzéselmaradás ideje körüli években) jelentkeznek a hőhullámok, éjszakai izzadás, a magabiztosság és döntéshozó képesség hanyatlása. Később megjelenik a koncentráló képesség gyengülése, alvászavar, depresszió, szorongás, feszültség érzés és a menstruáció elmaradása. Az évek során kialakul a bőr és nyálkahártya szárazság, mely a hüvelyben először kellemetlen szúró érzést kelt, majd gyakoribbá válnak a húgyúti infekciók. Csökken a libidó és orgazmus készség. Súlyos önértékelési zavarok alakulhatnak ki. Legkésőbb a csontritkulás és érrendszeri problémák jelentkeznek. 

A ma használatos hormonpótló gyógyszerek, lágy ösztrogének, olyan ösztradiol szintet alakítanak ki a női szervezetben, mely szint nem haladja meg a normál, fertilis korban lévő nők ösztradiol szintjét, vagyis a szérum koncentráció 40-100 pg/ml körül stabilizálódik. Ezzel szemben a reproduktív korban, a tüszőérés körül, több napon keresztül is meghaladja az ösztradiol szint a 400-500 pg/ml-t, mely a szekréciós fázis jelentős részében is meghaladhatja a 100 pg/ml-t. A ma használatos lágy ösztrogének biológiai hatékonysága a fogamzásgátlókban használt etinilösztradiol hatékonyságának csak mintegy 20-30-ad része, éppen ezért használatuk a női hormonpótlás során igen csekély veszélyt jelent. Abszolút kontraindikációt csak az aktív emlőcarcinoma, aktív thrombózis, aktív májbetegség és ismeretlen eredetű női vérzés jelent.

A hormonpótlás során alkalmazott ösztrogének legismertebb mellékhatásai az endometriumra és az emlőállományra kifejtett stimuláló hatásuk miatt alakul ki. Az endometriumra kifejtett proliferációs hatás a progeszteron egyidejű alkalmazásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető. Újabb tanulmányok azt igazolják, hogy bár az emlőcarcinoma előfordulási gyakorisága 5 éves ösztrogén alkalmazás során mérsékelten emelkedik, a hormonpótlást nem alkalmazókhoz képest, az emelkedés nem haladja meg a menopauzát 5 évvel később elérő nők csoportjáét, mely jól mutatja, hogy az ösztradiolszint a hormonpótlás során nem haladja meg a fertilis nők fiziológiás ösztradiol szintjét. Ötven-70 év közötti nőknél az emlőcarcinoma előfordulási gyakorisága 45/1000, mely öt éves ösztrogén pótlást követően hozzávetőlegesen 47/1000, tíz év alkalmazás során 51/1000, míg 15 és elteltével 57/1000-ra módosul (Lancet, 1997:350,1047-1059, Beral). 

A hormonpótlás segítségével a 2. pontban felsorolt elváltozások többsége teljesen kivédhető, de a fennmaradó része is jelentősen csökkenthető. A mai szemléletünk szerint igen fontos a perimenopauzába került nők megfelelő felvilágosítása, a lehetséges mellékhatások (menstruációs vérzés megjelenése, emlőfeszülés stb) ismertetése, mely jelentősen hozzájárul a tartós használat elfogadásához (compliance). Igen fontos, hogy a therápia személyre szabott legyen, azaz a lehető legkisebb, de még elégséges ösztrogén mennyiségének alkalmazásával, annak ideális beviteli módjával valósuljon meg (orális, tapasz, gél, vaginális mód). Idős életkorban megjelenő hőhullámok esetén vagy minimális ösztradiol, esetleg ösztriol, vagy tibolon adása ajánlott. Amennyiben, idősebb korban, a csontrendszeri elváltozások dominálnak, lehetőség van szelektív ösztrogen receptor modulátor (SERM) adására, mely Evista néven már hazánkban is rendelkezésre áll.